Füstölt pisztráng kenőke halaskenő recept

Füstölt pisztrángos kenő recept- ínyenc halas kenőke

Castellum 2020 – Koch Borászat

Mi ehhez a borhoz ajánljuk ezt az ételt.
A borról bővebben itt olvashatsz »

Füstölt pisztrángos kenő

Füstölt pisztrángot enni afféle tábori élmény, amikor tüzet rakunk a házilag összetákolt füstölőbe, bedobáljuk a friss halakat és izgatottan várjuk a végeredményt. Azért az sem baj, ha nemcsak az ehhez hasonló ritka pillanatokkor élvezhetjük ennek a nagyszerű halnak az ízét, hanem akár egy szürke hétköznapon is, méghozzá úgy, hogy egyszerűen csak besétálunk egy szupermarketekben, és megvesszük vákuumcsomagolásban.

Halaskenőt már gyerekkoromban is készítettünk, remek vacsora volt, de szívesen vittem tízóraira is, annak ellenére is, hogy kicsit hagymás maradt utána a leheletem. Nyilván akkor még csak halkonzerv állt a rendelkezésünkre, de ez egy cseppet sem zavart, és most sem zavar.  A mai napig készítem tonhalból, sprotniból, makrélából is, de ha egyszer-egyszer füstölt halból is elkészítjük, az csak hozzátesz.

Annyival több vele a macera, hogy a füstölt pisztrángot, ki kell szálkázni, és a bőrét is le kell szednünk. A kisebb megfüstölt szálkák annyira nem okoznak gondot a felnőtteknek, de azért jó ha figyelmesen átnézzük a husikat,  és szétszállazzuk őket egy villával. Ha ezt az extra 15 percet rászánjuk erre az ételre, akkor már csak az alapanyagok összekeverése várat magára, ami ezt követően kb. 5 percet vesz el az életünkből.

Nagyon nagy a variációs lehetőség, de én ezt a változatot kedvelem leginkább. 1 pisztránghoz, kb. 5 dkg krémsajtra (lehet ez kocka sajt is), 1 kiskanál mustárra és fél fej apróra vágott lilahagymára lesz szükség. Keverjük össze, hogy krémes és egynemű legyen a kenőnk. Bors mindenképp kell bele, de ha füstölt halat használunk, akkor ne sózzuk, valószínűleg nem lesz rá szükség. Amivel még meg lehet bolondítani, az a citrom és a kapor. A citrom biztos, hogy jót fog neki tenni a kapor opcionális.

Jó, ha nem esünk neki rögtön, hanem várunk pár órát, míg összeérnek az ízek. Kenjük kenyérre vagy pirítósra, és igyunk hozzá illatos vagy könnyedebb fehérbort.

Videót láttad már?

Hozzávalók a füstölt pisztrángos kenőhöz:

1 db füstölt pisztráng

3 dkg vaj

5 dkg krémsajt

        1 kikskanál mustár

        fél fej lilahagyma

        bors