Koch Borászat Castellum biobor

Castellum 2020 – Koch Borászat

Castellum 2020 – Koch Borászat

A Castellum a Koch Borászat egyik organikus bora, mely az Újvidéken nemesített, Pannonija néven bejegyzett rezisztens szőlőfajtából készült.  A borászatnál kísérleti jelleggel kezdtek el bioborokat készíteni, ehhez olyan szőlőfajtákat kerestek, amelyek ellenállóak a betegségek ellen, így semmilyen vegyszert, még bio vegyszereket sem használnak a növényvédelemben. Céljuk, hogy a bioborokat elérhető áron tudják kínálni, ehhez pedig fontos, hogy az előállítás is olcsó legyen. A Castellum mellett másik bioboruk az Ister.  
 
A 2020-as Castellum illata rögtön megnyerő. Nem tolakodó, virágos, zöldfűszeres. Íze talán a rajnai rizlinghez hasonlítható, ami nem is véletlen, hiszen a szőlőfajta egyik felmenője a rajnai. Szinte alig érezhető, kellemes fahatás van a kortyban, zamatos, kerek bor, mindenképpen kóstolásra ajánlott. 
 
A Koch Borászat Borotán, a Hajós-Bajai  borvidéken található. A ma már tévesen megítélt homoki borok között, kiemelkedően jó és egységes minőségben állítják elő boraikat, melyek sok esetben nem is löszös, hanem fekete földben növekedő szőlőkből készülnek. Az is megfontolandó, hogy a minőség mellett a borok ára is nagyon barátságos.   
 
 
Több díjat is bezsebelhettek az utóbbi időben. 2019-ben Koch Csaba, az Év bortermelője díjat tudhatta magáénak, mellyel a magyar borászatért tett kimagasló teljesítményét ismerte el az akadémia.  
 
A borászatot itt találhatjátok.

Mi ehhez a borhoz ezt az ételt ajánljuk:
Füstölt pisztrángos kenőke»